A biharugrai Vásár-tó rendezése

2014/04/30

A Biharugra külterületén található korábban vizes élőhelyként funkcionáló Vásár-tó része a Körös-Maros Nemzeti Parknak, országos jelentőségű védett területe. Eredetileg az 1700-as évek végén, a templomtorony építésekor szükséges téglák kivetéséhez létesített agyaggödör volt, amely vízzel feltelt.

 

A biharugrai önkormányzat 2008 óta készül a tó helyreállítására, azonban 2010-ben nyílt lehetőségük először az első körös pályázatuk beadására, a műszaki tervdokumentációk, megvalósíthatósági és hatástanulmányok elkészítésére.  A pályázat támogatást nyert, így az elkészült dokumentációk alapját képezhették a megvalósítási szakasz kezdetének.

2012 decemberében az önkormányzat a második fordulóra, azaz a kivitelezésre irányuló projektjét a KEOP-3.1.2/09-11 Élőhelyvédelem, és -helyreállítás, élettelen természeti értékek védelme, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése elnevezésű konstrukció keretében be tudta nyújtani. 2013 szeptemberében a tervezett, több mint 83 millió Ft-os beruházás végre zöld lámpát kapott a pozitív támogatói döntésnek köszönhetően. 

 Az 1997 óta ún. ramsari területként jegyzett, azaz a Nemzetközi jelentőségű vadvizek jegyzékében nyilvántartott Vásár-tó és környéke fontos élő-, pihenő-, és táplálkozó hely, számos veszélyeztetett és védett vízimadár és gázlómadár számára. A Vásár-tó területe jelenleg bozótos, nádas, a medre feliszapolódott, a víz mélysége kicsi, a partja tagolt és szakadozott. A projekt keretében megtörténik a tó helyreállítása a jelenlegi feltöltődött, becserjésedett és szemetes állapotának megszűntetése. Ezen kívül a vizes élőhely helyreállítása, a korábbi nyílt vízfelület visszaállítása, a meder és a partvonal természetszerűvé alakítása is megvalósul. 

Az elkészült helyreállított tó körül tanösvény kerül kialakításra, melynek köszönhetően az ide látogatók bővíthetik ökológiai ismereteiket, megismerhetik a vizes élőhelyek élővilágát, melynek egyes fajai megtekinthetőek lesznek a kialakítandó tóban és az azt szegélyező nádasban, valamint ligeterdőben. 2014. áprilisában várhatóan lezárul a projekt, mikor a Vásár-tó végre eredeti rendeltetésű állapotában várja majd lakóit és látogatóit egyaránt.

 

 

Főoldal | A projekt | Sajtóközlemény | Sajtómegjelenések