Lezárult a biharugrai Vásár-tó rendezése 

2014/04/30 

Befejeződtek a kivitelezési munkálatok  „A biharugrai Vásár-tó rendezése” című Európai Uniós projekt keretében.

A 83 652 937 Ft értékű beruházás műszaki átadására április 30-án került sor. A kiemelkedő természetvédelmi értékkel bíró Vásár-tó ma már számos védett őshonos állat- és növényfaj élőhelye lett. 

A Magyar Állam és az Európai Unió összesen 83 652 937 Ft-tal támogatta azt a beruházást Biharugrán, amely a KEOP-3.1.2/09-11 Élőhelyvédelem, és -helyreállítás, élettelen természeti értékek védelme, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése elnevezésű konstrukció keretében valósult meg. 

A Biharugra külterületén található Vásár-tó része a Körös-Maros Nemzeti Parknak, országos jelentőségű védett terület. Eredetileg az 1700-as évek végén, a templomtorony építésekor szükséges téglák kivetéséhez létesített agyaggödör volt, amely vízzel feltelt. Az 1997 óta ún. ramsari területként jegyzett, azaz a Nemzetközi jelentőségű vadvizek jegyzékében nyilvántartott Vásár-tó és környéke fontos élő-, pihenő-, és táplálkozó hely, számos veszélyeztetett és védett vízimadár és gázlómadár számára. 

Az idők folyamán a Vásár-tó medre feliszapolódott, bozótossá vált, a víz mélysége lecsökkent, a partja tagolttá és szakadozottá vált, mely miatt az őshonos állat- és növényfajok élőhelye veszélybe került. A projekt célja a vizes élőhely helyreállítása, a korábbi nyílt vízfelület visszaállítása, a meder és a partvonal természetszerűvé alakítása. 

A helyreállítás részeként megtörtént a tó feltöltődött, becserjésedett és szemetes állapotának megszűntetése. A kotrással és a part rendezésével egy megfelelő vízmélységű, rendezett partvonalú tó alakult ki. Az elkészült helyreállított tó körül tanösvény került kialakításra, melynek köszönhetően az ide látogatók bővíthetik ökológiai ismereteiket, megismerhetik a vizes élőhelyek élővilágát, melynek egyes fajai megtekinthetőek a kialakítandó tóban és az azt szegélyező nádasban, valamint ligeterdőben.